Soha nem ragadtak meg rajtam a becenevek. Amiket rám próbáltak erőltetni, azokat nem vettem jó néven, más, egyébként jól csengő beceneveket pedig csak életem bizonyos szakaszaiban és bizonyos körökben használtam.

A "bukott rockzenész" elnevezést évtizedes barátom, Kántor János keszthelyi kocsmáros adományozta nekem 3-4 évvel ezelőtt, amikor az általa tulajdonolt pub törzsvendégeként és alkalmi karaoke-ceremóniamestereként a mámoros estéken időnként felvillant bennem a rock&roll lélek. Talán a bukott jedi fogalma adhatta neki az ötletet: a valamilyen oknál fogva eredeti küldetését feladó/elhagyó jedi-lovag (Dzsedáj-másztör:)), akiben azért még pislákol az Erő. Évekkel később, azaz most jöttem rá, hogy mennyire igaz rám, mint zenészre (ha ugyan annak nevezhetem magam) ez az állapot, pedig annak idején kedvesen, de határozottan tiltakoztam ellene.

Megbuktam a gimnáziumban, az egyetemen félévet ismételtem, sőt volt olyan képzés, amit abbahagytam az elején-közepén, így ez az érzés/állapot nem ismeretlen számomra. A bukás lehet végleges, de magában hordozhatja az újrakezdés esélyét is - esetleg más területen.

Jelenleg "normális" (kinek mi az?) polgári életet próbálok meg élni, több-kevesebb sikerrel. A zenétől nem szakadtam el, erre képtelen lennék. Annyiban változott a helyzet, hogy most már képes vagyok valamivel kritikusabban és nagyobb távolságtartással szemlélni rock&roll énemet, és azokat a dolgokat, melyeket a rockzene jegyében elkövettem. Erről fog szólni a mese további része.

Most pedig a magyar Music Television elindulása körüli felhajtás örömére megosztom az úri közönséggel az egyik első klipet, amelyiknek a kedvéért betárazott videóval órákat voltam képes a tévé előtt ülni a boldog emlékű 90-es évek elején: