(Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó... Én is türelmetlenül várom kedvenc sorozataim, a Tűzvonalban és a Róma legújabb epizódjait, ezért maximálisan meg tudom érteni kedves olvasóim csalódottságát, amiért az előzetesen beígérthez képest több napot csúszok digitális emlékirataim újabb darabkájának közzétételével. Ráadásul az Opera megette a félig megírt cikket, így most emlékezetből próbálom újraalkotni. Íme...)

A pop-rock műfajjal szembeni ellenérzéseim tízes éveim elejére jócskán enyhültek. Már volt néhány idétlen sláger, amit előszeretettel dúdoltam, sőt az 1986-os zánkai úttörőtábor rádióadásában két hangos "Előre!" köszöntés között volt bátorságom a Dolly Roll "Arrivederci Amore" című már akkor is enyhén ciki nótáját kérnem a stúdiós pajtástól. (Ezt a dalt napjainkban gyakran előadom különböző karaoke-val súlyosbított bulikban, állítólag kítűnően tudom utánozni/parodizálni Flipper Öcsi elcsukló hangját...) Az aktuális trendektől már a 80-as évek közepén is menthetetlenül lemaradtam, e téren soha nem tudtam lépést tartani, kivéve talán a 90-es évek mámoros első felét, de erről majd később mesélek. Az emlékezetes zánkai táborban egyébként a "Live is life" (Opus) volt az abszolút sláger, postaosztáskor kórusban ordították a srácok, hogy "LEVELET KAPTAM LÁJF!" :) Emellett a Michael Jackson és Lionel Richie vezette sztárparádé által előadott "We are the world", a Modern Talking és a Bad Boys Blue számai, valamint az úttörővezetők által előadott pol-beat dalok jelentették a három hetes táborozás zenei alapélményét.

Zenei kollekcióm örvendetesen gyarapodott, mivel Jugoszláviában élő keresztanyám számos Modern Talking- és Opus-lemezzel ajándékozott meg. Egyszer egy Michael Cretu-kazettát is kaptam, a mai napig szeretem a zenéjét. A kazetta azóta már elkopott, de nemrég sikerült letöltenem egy "Best of..." kollekcióját. (Enigma néven futott projektjéről talán többen ismerhetik...) Egyszer tévedésből egy AC/DC lemezt (Flick of the Switch) is hozzájutottam, csak évekkel később tudtam értékelni :)

Az iskolai énekórákon a legtöbbször szenvedtem, egyszerűen nem tudtam mit kezdeni a Kodály-módszer szabta keretekkel (vagyunk így ezzel egy pár millióan az országban...). Sem a kórusban való, sem az osztály előtti inkvizíciós jellegű éneklés nem feküdt nekem, legtöbbször idétlenkedésbe és rendbontásba fulladt az óra. Egyetlen egy alkalomra emlékszem, amikor jól éreztem magamat énekórán: Rapatyi Marika néni (remélem, jól emlékszem a nevére), egy fiatal énektanárnő zongorakísérettel énekeltette velünk az "Old Black Joe" című néger balladát, és megengedte, hogy a padon dobolva próbáljak valami ritmust adni a dalnak. Akkor fogott meg először a ritumusos zenei kíséretben rejlő varázslat, amely minden populáris zene alapja.

Ezidőtájt kezdtük el a zenélésnek csak legnagyobb jóindulattal nevezhető szobai zajkeltést barátaimmal. Az alattunk lévő lakásban lakó Juhász Laci és a szomszéd lépcsőházban lakó Gyalog Peti voltak első "zenésztársaim", erősen idézőjeles formában. Eleinte a klasszikus 1982-es Humorfesztivál-kazettán (Markos-Nádas, Nagy Bandó, stb.) felbuzdulva mi is humoros dolgokat próbáltunk alkotni és magnóval rögzíteni: vicceket mondtunk a szalagra, fiktív focimeccseket közvetítettünk, híradót és Kék fényt rendeztünk. Később áttértünk a különböző "feldolgozások" és "saját szerzemények" rögzítésére. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy ketten-hárman, néha többen a magnó köré ültünk (a felvételbe belehallatszott a szobában lévő díszmadarak rikácsolása is), és halandzsa szöveggel kórusban elvonyítottuk az eszünkbe jutó külföldi slágereket. Ahogy mutálni kezdtünk, a hangzás egyre ijesztőbb lett... A "Lájfiszlájf" és a "Víárdövőrd" természetesen előkelő helyen szerepelt a repertoárban, de az iskolában tanult nép- és mozgalmi dalok is áldozatául estek alkotói tevékenységünknek, olykor enyhén-erősebben trágár átköltött szöveggel. Hangszerparkunk megfelelt az újpalotai lakótelep realitásainak: egy szovjet gyártmányú, iszonyatosan nyekergő hangú játék orgona, egy édesanyám kolléganőjétől kölcsönkapott behangolatlan gitár (azt sem tudtam, hogyan kell behangolni, hát még játszani rajta!), bőrszékekből kialakított dobok (fa kötőtűk voltak a dobverők), a cineket helyettesítő súlyzó (szép csilingelő hangja volt) és egyéb, a lakásban fellelhető tárgyak voltak a zajkeltő eszközeink. Az így felvett kazettákat saját tervezésű borítókkal láttuk el, és a toleránsabb osztálytársakkal (elsősorban lányokkal) igyekeztünk meghallgattatni. Általában udvariasan visszaadták egy-két nap múlva, és próbáltak bennünket úgy biztatni, hogy azért ne sértsenek meg nagyon. Első plátói szerelmem, Lengyel Heni volt a leghálásabb hallgatóság, ráadásul neki kiemelkedően jó zenei ízlése volt, mivel a nálunk egy évvel idősebb nővére, Ági Pink Floydot és Level 42-t hallgatott (ezekhez a zenékhez akkoriban hozzájutni is nehéz volt, és egyáltalán nem volt tipikus dolog ez egy újpalotai általános iskolástól).

Az iskolai bulikban mi, fiúk általában "majomszigetet" alkottunk, és csak a néhány lassú szám erejéig mertünk a nekünk tetsző lányokkal táncolni. A Sigue Sigue Sputnik csörömpölésére általában berohantunk valamiféle kezdetleges pogót előadni. Ez a balatonvilágosi nyári táborban csúcsosodott ki: két sor srác felállt egymással szemben, az egy sorban lévők megfogták egymás vállát, és heves lábemelgetés (kvázi rugdosás) közepette elindultak a másik sor irányában. Amelyik sor át tudott gázolni a másikon, azé volt a kétes értékű dicsőség. Súlyos sérülés szerencsére soha nem volt, és általában a nyolcadikosok nyertek...

Általános iskolai osztálytársaim körében számos popzenei stílus hódított, így nem voltak ritkák a majdnem tettlegességig fajuló ízlésbeli viták. Az osztályban egyaránt megtalálhatóak voltak a Modern Talking, a Depeche Mode, Michael Jackson, a Duran Duran, a Wham és a Europe rajongói is. Néhányan egészen különleges zenei ízléssel rendelkeztek, amelyre a mai napig emlékszem: Fazekas Laci például kőkemény metálos volt (ez 13-14 évesen akkoriban még nem volt túl jellemző), Harrer Ákos a Queen-ért lelkesedett, Koleszár Emőke a KFT-t szerette, Éliás Anikó pedig az Edda Művek és a Bon Jovi rajongója volt. Ezt a palettát színesítettem tovább, amikor 14 évesen Beatles-rajongó lettem...