Manapság divat lesajnálóan nyilatkozni John Lennon Beatles utáni szólókarrierjéről, és azokról az erős ideológiai töltetű gondolatokról, melyeket lépten-nyomon hirdetett, főleg pályafutása érett szakaszában. Ízekre lehet szedni személyiségét és életének ellentmondásait, lehet fikázni a Che Guevara portéjához hasonlóan ikonná vált kerek üvegű Lennon-szemüveget, és lehet gúnyosan mosolyogni az Imagine naiv, de abszolút jóindulatú utópiáján, csak elvitatni nem lehet az ex-Beatles-vezér jelentőségét.
27 éve annak, hogy egy őrült rajongója több lövéssel megölte, és ezzel örökké 40 évessé tette. Életműve a mai napig példa és igazodási pont olyan nemzetközi sztárok számára, akik hozzá hasonlóan kissé vagy nagyon idealisztikusan, a József Attilától kölcsönzött manapság divatos kifejezéssel "középiskolás fokon" próbálják megfejteni és megoldani a világ nagy problémáit. Bono (aki bevallottan Beatles-, és ezen belül is Lennon-rajongó), Manu Chao (aki szintén a végletekig leegyszerűsített érvrendszerrel és szövegi világgal megy neki a globalizációnak) és kevésbé híres (és gazdag) társaik mind-mind a lennoni (már majdnem azt írtam, lenini, de ez nagyon olcsó és méltatlan poén lett volna) eszme jegyében tevékenykednek.
Tulajdonképpen semmi értelmeset és összefüggőt nem tudok hozzátenni ehhez a rövid bejegyzéshez, mindössze szeretnék megemlékezni a számomra meghatározó rocksztár és kulturális ikon halálának évfordulójáról. Mondhatnak és írhatnak bármit, én szeretem, a zenéje és a gondolatai sokat jelentenek a számomra.
Bárhol is vagy most, John, legyen jó neked!
"You may say, I'm a dreamer, But I'm not the only one, I hope someday you'll join us, And the world will be as one."
